Igazán kár, hogy Karinthy Frigyes elorozta ezt a szép szót a blogger elől.
ŐRÜLT SIKEREM A TÉBOLYDÁBAN
Öninterjú egy hangversenyről, amelyen felolvastam.
Kérem, csak tessék. Hát igen – felolvastam a Schwartzerban. Dehogynem, csak
parancsoljon – figyelek a kérdésekre, csak kicsit szórakozott vagyok. Hogy
milyen impresszióm volt rendkívüli közönségemről?
Igazán nem kívánhatok magamnak jobb közönséget. A szanatórium betegei figyelmesen és jóindulattal hallgattak végig. Talán nem hangzik túlzásnak vagy szerénytelenségnek, ha biztosítom önt, hogy őrült sikerem volt. Az igazgató, aki meghívott, hogy tartsak felolvasást a betegeknek, igazán nagyon kedves volt, és azóta is lelkiismeret-furdalásokat érzek, hogy köszönés nélkül mentem el, éjjel egy órakor, a Kékgolyó utcából.
A szerk. megjegyzése: Ha már nem cipel az olvasó, legalább jelentse a Facebookon meg az Instán azokat, akikre Gerle Éva rámutat, vagy utaljon sok-sok nullára végződő összeget!
Mi alapján állítja ezt a bloggert? Ez volt az a bizonyos komment, amiben – már meg se lepődünk! – nem esik szó arról, hogy nevezett hölgy “ráizgult” volna Gerle Évára.
A szerk. megjegyzése: Villő ekkor tavasztündér néven kommentelt a blogon.